Adó 1%

A Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület idén is februárban tartotta éves beszámoló közgyűlését a Művelődési Házban. Tiszteletét tette nálunk ezen a délelőttön többek között Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Dr. Zsombok László, városunk polgármestere és Zahorecz Sándor r. alezredes, a Monori Rendőrkapitányság vezetője is.

A közgyűlésen Nagy Zoltán, az egyesület elnöke megtartotta éves beszámolóját, melyben összegezte és értékelte az elmúlt év eseményeit. Naszvadi László, vezetőségi tag, szolgálatvezető és az ifjú tagozat vezetője is, így ő beszámolt mind a szolgálatokról, óraszámokról, elért eredményekről, és összegezte a fiatal polgárőrök tavalyi tevékenységét is. Babinszki János pénzügyi eredményeinkről tájékoztatta a megjelenteket.

A beszámolók után átadásra kerültek kitüntetések. A tavalyi év óraszámai, teljesítménye alapján a legtöbbet teljesítő polgárőrök oklevelet vehettek át. A legtöbb szolgálatot adó polgárőrök Monori József, Izsáki Linda és Naszvadi László voltak. Dobos Pétert 15 éves polgárőr munkájáért jutalmazták. Ifj. Zsigovics József vette át édesapja posztumusz örökös tagságát.

Meghívott vendégeink rövid beszédekben dicsérték a polgárőrök munkáját, erről a Strázsa újság következő számában olvashatnak részletesebben!

A közgyűlés formális szakaszának lezárása után Balogh József, főszakácsunk ismét remekbe szabott ebéddel állt elő, köszönjük neki és segítőinek a sok munkát!

A közgyűlésről készült képek itt tekinthetők meg.