Kezdőlap

Írta: Stark Emil

A Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület 2023.-ban 1.016.090,- Ft támogatásban részesült a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatán.

 

Írta: Monori Polgárőrség

A tábor fő célja – a túrázások, kirándulások, helyi nevezetességek, látnivalók megtekintése és a csapatépítő programok mellett – a helyi és környékbeli polgárőr egyesületek és a rendőrség munkájával való ismerkedés volt. Ennek keretében Vörös Kálmán a Magyarszombatfai PE elnöke tartott tájékoztatót az őrségi egyesületek munkájáról, működéséről, illetve a tájegység közbiztonságáról, bűnügyi helyzetéről a 9 ifjú polgárőrnek, valamint vezetőiknek, Nagy Zoltán elnöknek és Kalocsai Katalinnak, az Ifjúsági Tagozat vezetőjének. A következő napokban pedig a fiatalok több alkalommal közös szolgálat keretében nyerhettek betekintést az őrségi polgárőrök munkájába. Részt vettek közös szolgálatban Sebők Ferenc bajánsenyei elnökkel, illetve két alkalommal Póczak Bencével és Zsoldos Péterrel, az őriszentpéteri egyesület tagjaival éjszakai közterületi járőr szolgálaton is vettek részt.

A Mihály Vendégház atmoszférája, a színes programok, maga a helyszín, valamint a helyi egyesületek pozitív hozzáállása folytán kijelenthető, hogy az elmúlt évek szakmai táborai közül ez sikerült a legjobban – mondta el Nagy Zoltán elnök úr, aki köszönetét fejezte a programok megvalósítását segítő helyi és környékbeli polgárőröknek.

Kép: Nagy Zoltán; Szöveg: Vörös Kálmán

 

 

Bővebben: Immár XI. alkalommal szervezett szakmai képzési tábort július közepén ifjú polgárőrei számára a...
Írta: Monori Polgárőrség

2020.06.30-án Dunaföldváron rendezték meg az Országos Polgárőr Szövetség Regionális Polgárőr Napok egyikét, ahol Baranya, Pest, Somogy és Tolna delegáltjai vehettek részt. Az a megtiszteltetés érte városunkat és a Monori Polgárőr Közhasznú egyesületet, hogy Monor város „Polgárőr Város” kitüntető címet kapott. Az elismerést Süli János tárca nélküli miniszter és dr. Túrós András az OPSZ elnöke adta át ünnepélyes keretek között Darázsi Kálmánnak, Monor város polgármesterének és Nagy Zoltán elnöknek. Az elismerésért köszönet jár minden egyesületi tagnak. A monori polgárőrök harminc éve töretlenül végzik városunkban ezt az önzetlen tevékenységet! Kiemelt köszönet jár dr. Bilisics Péternek, a PMPSZ elnökének, aki a város mellett nagyban támogatja és elismeri a monori polgárőrök munkáját!

Köszönjük!

Írta: Monori Polgárőrség

Monor Város Önkormányzata minden évben a Monor Közbiztonságáért Díjjal ismeri el a város közbiztonsága érdekében tett kimagasló teljesítményt, vagy huzamosabb időtartamon át folytatott kiemelkedő munkásságot. Az idei évben az 1991 óta működő Monori Polgárőr Közhasznú Egyesületnek ítélte oda a város vezető testülete a díjat. 

Bővebben: Az idén 30 éves Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület kapta a Monor Közbiztonságáért Díjat
Írta: Monori Polgárőrség

2018. június 16-án Falajtár Tímea polgárőr közös szolgálatot látott el a Monori Rendőrkapitányság hivatásos tagjával. A délutáni órákban egy küldést követően a rendőr kollégával közösen újraélesztést kellett végrehajtani a mentők megérkezéséig! Vezetés közben lett rosszul egy férfi, akinek életéért Tímea és társa mindvégig hősiesen küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye, sikerült „visszahozni”.

A példás helytállásáért júliusban „Emlékplakettet” adományozott Dr. Mihály István r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány Tímeának és társának.

Dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke közbenjárásával Tímea az OPSZ ünnepi megemlékezésén a Stefánia Palotában október 17-én Pogácsás Tibor államtitkár és Dr. Túrós András elnöktől „Életmentő Érdemérmet” vehetett át.

Falajtár Tímea 2013 óta tagja az egyesületünknek. Mindvégig nagy munkakedvvel, szorgalommal, aktívan vette ki részét az egyesület munkájából! Nagy érdem mind neki, mind az egyesületnek, hogy ilyen polgárőrök gyarapítják sorainkat!

Büszkék vagyunk Rád! Gratulálunk!